Válás után különösen vitatott téma, az új szereplő bemutatása a gyereknek

Válás után több egyedülálló anyának avagy apának lehet kétsége afelől, hogyan helyes ismerkednie, új kapcsolatba belevágnia. Ahogyan az is kérdéses, mikor mutathatja be új partnerét és a gyermekét egymásnak. Egyértelmű recept erre az élethelyzetre sincsen, de támpontok azért akadnak.
. Válás után sokat sokat vitatott témák közé tartozik, hogy az elvált szülők mikor kezdhetnek újra randevúzni, új párt keresni, ismerkedni, de legfőképpen az ad okot a vitára, mikor mutathatják be új partnerüket a közös gyermeküknek.
Le nem zárt szálak
Kellemetlen, bosszantó érzés, amikor az ex-partner egyike a válás után szinte azonnal, vagy legalábbis elég hamar új partnerre talál, míg a másik még nem.
Ez különösen akkor lehet bántó a másik számára, amikor ő maga még nem is jutott el a válási gyászfolyamat végére, nemhogy ismerkedni kezdjen. Így akaratlanul érezheti úgy, a másikkal túl gyorsan történnek a dolgok. Nehéz elfogadnia és megértenie, hogy a másik új életet kezdett, mégpedig olyannyira, hogy ebből már a közös gyermeküket sem szeretné kihagyni.
A tapasztalat rendszerint azt mutatja, a gyermekkel egyedül maradt szülő az, aki nehezebben zárja le az elválást, és kezd újabb kapcsolatba. Ami nem véletlen, egyedülálló szülőként kevesebb lehetősége jut arra, hogy megélje a gyászfolyamatot, foglalkozzon önmagával, a saját érzelmeivel, számba tudja venni, hogyan szeretné vagy sem tovább folytatni az életét, milyen partnerre, kapcsolódási formára vágyik.
Sem időben, sem térben, és sokszor anyagilag sem tud olyan helyzetbe kerülni, hogy újra „partiképesnek érezze magát”. Elvált egyedülálló szülőként magam is megéltem ezt a bonyolult érzelmi vihart, és nagyon sokféle megoldást láttam arra, ki hogyan kezdte el az új életét élni.
Az idő hiánya
Minduntalan téma a párkeresés nehézsége manapság. Szingliként, gyermektelenként is rengeteg történetet hallhatunk arról, milyen nehéz találkozni „egy rendes partnerrel”.
Így nem vitatható, hogy egy egyedülálló szülőnek még nehezebb lehet a dolga. Otthonról kimozdulni, randevúkra menni akkor tud, amikor van, aki gondoskodjon a gyermekéről. A tapasztalat azt is mutatja, minél kisebb a gyermek, ez annál nehezebben megoldandó. Mert egy baba, vagy kisgyerek mellett kisebb az az időmezsgye, amikor a gyerek nem igényli a szülő gondoskodását.
Ezek a szabad időpontok általában arra az időszakra korlátozódnak, amikor a másik szülő él a láthatási jogával. Ami a klasszikusan elfogadott felállásban kéthetente hétvégékre korlátozódik. Ez a két nap viszont édeskevésnek bizonyul arra, hogy az egyedülálló szülő újra tudja indítani a magánéletet.
Ahhoz, hogy több szabadidővel rendelkezzen, minduntalan szívességet kell kérnie a környezetétől, hogy vigyázzanak a gyermekére. Vagy mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia és gyermekfelügyeletet kell igénybe vennie, míg neki programja van.
Igaz, egyre elterjedtebb szokás, hogy válás az után a gyerek(ek) egy hetet az anyánál, majd egy hetet az apánál töltsön, töltsenek.
Új szereplő
Az új kapcsolatok kialakításában sem egyforma hendikeppel indul a két elvált fél. Mert míg a gyermektől különélő szülő az új partnerének kiválasztásában kevésbé kell azzal az eshetőséggel és felelősséggel számolnia, hogy az új partnert hogyan fogadja majd a gyermek, ez a gyermekkel együtt élő szülőnél szinte elkerülhetetlen feltétel. Sokkal kötetlenebbül, felszabadultabban kereshet magának partnert az a szülő, aki nem a gyerekkel él.
Az a szülő, aki nem a gyerekkel él, sokkal könnyebben is válthat kapcsolatot, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan várta. Mert az, aki a gyerekkel együtt él megfontoltabban keres partnert és indít el egy új kapcsolatot. Hiszen, ha az új kapcsolódásai gyakrabban változnának, az megzavarhatja a gyermeke érzéseit, életét is, nem csak az övét.
Az egyedülálló szülők nem véletlenül óvatosabbak a párkeresésben. Mutatják be új partnerüket inkább később, mint korán. Ami szintén hátrányosabb helyzetbe sorolja őket a partnertalálásban.
A megfelelő időpont
Nincs kőbevésett időpont arra, mikor érdemes a gyermeknek bemutatni egy új partnert. A feleknek maguknak kell érezni azt, legfőképpen a szülőnek, hogy az ismerkedés melyik szakaszában áll az új partnerével. Ugyanúgy találkoztam olyan szülővel, aki már pár találkozás után bemutatta az új partnerének a gyerekét, és viszont, de olyat is, ahol ezzel a találkozással hosszú hónapokat, akár egy félévet is várt.
A hangsúly a megfelelő időponton túl inkább a találkozás előkészítésében van. A tapasztalat azt mutatja, a találkozás nem ad hoc jelleggel, hanem gondos(abb)an megtervezve, egy egyszerű hétköznapi helyzetben történjen, de úgy, hogy a gyerek, egy vagy több beszélgetés folyamán már fel lett készítve erre a találkozásra.
Jó tudni, hogy már az egészen kicsi óvodáskorúaknak is van kérdésük, félelmük, elvárásuk, igényük és véleményük, amire jobb odafigyelni, ha zökkenőmentes és hosszú távra tervezünk.
Fontos megfontolni – mindkét szülő esetében – kit mutat be a gyermeknek, és milyen intenzitással engedi be az új partnert az életükbe. Fel kell készülni arra is, hogy szakítás esetén nem csak a felnőttek, hanem a gyerek(ek) is sérülnek. Hiszen egy szakításnál a gyerek is újra elveszítene egy olyan embert, akivel közel kerültek egymáshoz, aki fontossá vált a számára.
Szerző: Polgár Ágnes
Kép: Pexels