Jó estét! – Meglepődni ér!

Jó estét!

Meglepődni ér!

Jól emlékszem még gyerekkoromból, hogy amikor a születésnapomra vagy névnapomra sült valami finomság, akkor nekem semmi keresnivalóm nem volt a konyhában. Ahogyan a nappaliban sem, ahol a különféle előkészületek sűrűjében voltak a felnőttek. Maximum a belopózó illatokból tippelhettem mi készül.

Hogy ezt jól viseljem, az unokatesómmal elvonulhattam a harmadik szobába nevezett, hosszúkás otthonunkba, ami az anyukámé és az enyém volt egyébként. Ami nemcsak azért volt a legkülönlegesebb hely a lakásban (nekem), mert csak az volt erkélyes, hanem azért is, mert abban állt a hatalmas fekete zongora. Ami alá tartósan be is költöztem, nagyjából a két és tizenhárom éves korom közötti időszakra. Addig, míg a többgenerációs lakásból el nem költöztünk édesanyámmal a sajátunkba. Akkor még sorban állás volt az úgynevezett tanácsira.

Az új otthonunkban is természetesen volt konyha, akarom mondani főzőfülke, mert az egész nem volt nagyobb két négyzetméternél. Egy ember fért el benne úgy, hogy balra fordulván a tűzhely előtt állt, jobbra meg az egytálcás mosogató előtt. De bármilyen kicsi is volt az a konyha, ott sem volt helyem, ha nekem volt születésnapom, még az előszobában sem, hogy ne leselkedhessem, mi készül, mert egyébként oda lett volna a meglepetés. 

Amit én nagyon szerettem. A meglepetéseket. Már akkor is. Ezt próbálnám a fiamnak is átadni évről évre, ha születésnapja van, ha névnapja vagy bármilyen más emlékezetesebb esemény, ami meglepetéssel jár, hogy ne lőjük le előre a poént. Csakhogy az amerikai konyhás otthonokban ez jóval nehezebb vállalkozás, hogy bármi is titokban maradjon, ami a konyhában készül. Kivéve akkor, ha az éj leple alatt készül a torta. Egyébként a karamellkrémes lábast az ünnepelt nyalja ki, miután a tartama felkerült a kerek édességre. Ami ha mégis, minden cselszövés ellenére, így alakul, akkor viszont törvény, a torta átvételénél: Meglepődni ér! 

A szerző írásai a nevére kattintva érhetők el: Polgár Ágnes

Kép: Starlet Photography