Csillagainkban nincs hiba, avagy mit nekünk a naprendszer!

2020 február 7

Christina Koch 328 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, majd épségben landolt Kazahsztánban. Küldetése alatt 5248-szor kerülte meg a Földet. Miközben egy átlagos háziasszony már akkor kivételesnek érezheti magát, amikor átlépi az országhatárt.

Talán nem tévedés úgy vélnem, sokak számára felfoghatatlan az a hír, hogy egy nő nem csak egyszerűen átlépte az otthona küszöbét, hogy másik városba, országa, mi több kontinensre utazzon el, hanem egyenesen elhagyta a Földet, azért hogy a csillagok között dolgozhasson 365 napon át. Christina Koch lett az a nő, aki először töltött el egyhuzamban ennyi időt az űrben.

S talán azzal sem fogok mellé, ha úgy gondolom, hogy erre a hírre sok nő felkapta a fejét és kicsit büszkén ki is húzta magát azzal, hogy na ugye, egy nő is képes lehet erre!? Hiszen, a nők annyi mindenben jeleskedtek már!

Átlagos háziasszony

Meg merem kockáztatni, egy átlagos hétköznapi háziasszony a világűrre legfeljebb csak akkor gondol, amikor elolvassa a napi, heti avagy havi horoszkópját, már ha hisz az asztrológiában. Egyébként csak nagy ritkán tekint fel a csillagos fekete égboltra, azért, hogy pusztán gyönyörködjön benne.

De Christina Koch nem egy átlagos hétköznapi asszony. Akkor sem, ha szeretnénk róla azt hinni, hogy az. Én legalábbis szeretném elhitetni magammal. Miért? Hogy ne érezzem annyira rosszul magamat, mert még Európát sem hagytam el soha, nemhogy a Földet!

És sajnos, az sem segít sokat az önbecsülésemen, hogy az űrhajós majdnem egyidős velem. Mert míg Christina a 41-ik életévét történetesen az űrben töltötte be január 29-én, addig nekem még csak torta sem jutott, pedig ugyanazon a csillagok alatt születtünk. Igaz kissé más szögből tekintve, mert Christina Grand Rapidsban látta meg először a napvilágot Michiganben, én meg Budapesten.

Naprendszeren innen és túl

Az ember esendő, én is. Nem szépíthetem, ha éppen nem vagyok elég erős lelkileg, nem vagyok teljében az önbizalmamnak, ha úgy érzem sosem jutok egyről a kettőre, akkor első reakcióban könnyebb bármire és bárkire fogni a saját eredménytelenségemet, vétkemet, ügyetlenségemet, szerencsétlenségemet, mint szembenézni azokkal.

És ezzel nem csak én vagyok így, hanem a legtöbb nő és legtöbb férfi, függetlenül attól, hogy mi a szakmája. Biztos vagyok benne, hogy Christina Koch még ha a küldetése alatt 5248-szor kerülte meg a Földet és tett meg 224 millió kilométert az International Space Station Nemzetközi Űrállomáson, akkor is volt az életében nem is egy olyan pillanat, amikor ő is hasonlóan bizonytalannak érezhette magát, mint mi földi halandók szoktuk, akik sosem hagyjuk el a bolygónk légterét.

Csillagainkban nincs hiba

Azért ha tovább kutatok Christina Koch életrajzában, akkor további izgalmas párhuzamra jutok. Például kiderül hogy mindketten szemüvegesek vagyunk, szeretünk futni, jógázni, részt vállalni a közösségi tevékenységekben, na meg fényképezni és utazni is. Csak míg Christina nekivág a világűrnek és ott villant a mobiljával néhány képet a naprendszerről, addig én a gyerekemet fotózom abban a kisvárosban ahol jelenleg élek, és legfeljebb Svédországig utazom el rokonlátogatásra, már ha éppen jól állnak a csillagok egy utazásra.

Minél többet olvasok az űrhajósról végül mégiscsak helyre áll az önbecsülésem. Mert bárhogyan is irigylem Christina Kochot, be kell vallanom magamnak, hogy én messze nem vagyok olyan bátor, mint ő. Hiszen klausztrofóbiás vagyok. Én még egy liftbe sem szállok be, nemhogy egy űrkapszulába azért, hogy a NASA programjában a későbbi űrutazások lehetőségét kutassam a Naprendszeren túl. Viszont leküzdöm akkor, amikor repülőre ülök azért, hogy viszontlássam az édesapámat és a testvéremet.

És van még valami, ami teljessé teszi a képet. Mégpedig az a közös vonásom az űrhajóssal, hogy mindkettőnknek beteljesült a gyerekkori álma: Christina űrhajós, én meg újságíró akartam lenni. Azok lettünk. Mindketten megtaláltuk a saját magunk naprendszerét, amiről egykoron ugyanazon csillagos éjszaka alatt álmodtunk.

Azaz nincs hiba a csillagokban, csak hinni kell abban, hogy mindannyian elérhetjük a sajátjainkat!