Nem csupán, hanem A szerető

Eltekintve a műfaj minden erkölcsi kérdésétől, kizárólag arra koncentrál ez az írás, hogyan lehet két ember tökéletes - elnézést nem tökéletes, olyan nincs, hanem - a lehető legjobb szeretője egymásnak. Igazi véd-, és dacszövetségben. A szeretőt értve úgy, hogy a két fél egyike, vagy akár mindkét tagja egyébiránt kapcsolatban, házasságban él. Valaki mással.

Valóban tekintsünk el attól, hogy milyen erkölcsi kérdéseket vett fel a szerető léte. Arról, hogy mindig volt, van és lesz hűtlenség és ennek mi az oka, és hogyan lehetne, kellene, egyáltalán kellene ezt kivédeni, nem szólunk most. Ahogyan ez az írás arra sem hivatott, hogy ítélkezzen, de arra sem, hogy buzdítson. Egyszerűen csak egyféle leírás akar lenni arról, hogyan lehet két ember ebben a (nem hétköznapi, de az) helyzetben a lehető legtisztességesebb maradni. Tisztességes? Igen! Kivel? Önmagukkal és egymással szemben. És így közvetve azokkal is, akiket csalnak.

Túl a rózsaszín felhőn

Ahhoz, hogy egy nő és egy férfi szeretői viszonyt kezdjen, majd folytasson, nem kell feltétlenül rózsaszín felhőkbe burkolózniuk. Egészen pontosan, nem kell, hogy ragaszkodjanak Murillo angyalaihoz. Mi több, a titok nyitja pont ebben keresendő. Mert bármennyire is szerelmesek, egyszerűen elfogadják azt a tényt, hogy a kettejük szerelme sosem teljesedhet be abban a klasszikus formában, hogy egyszer valódi párt alkothatnak majd. Pont.

Ilyen könnyű lenne ezt így alakítani? Természetesen nem! Ugyanúgy nem egyszerű, mint más klasszikus kapcsolatban sem az. Sokan vélik úgy, az, hogy két ember között az egymásra csodálkozásból végül tartós kapcsolat, szerelem majd házasság lesz, az tulajdonképpen egy döntés kérdése. Mindkét fél önálló és józan elhatározásából születik. Valahogy így: Eldöntöm, hogy merem, hagyom, akarom megélni ezt a vonzalmat, amit érzek. Eldöntöm, hogy érzelmileg beleteszem magamat ebbe a kapcsolatba. Eldöntöm, hogy leteszem a voksomat a másik mellett.

Hát így. Eldöntik, hogy ők nem csupán csak, hanem A szeretői lesznek egymásnak.

Miért?

Hogy miért érné be két ember „csak” ennyivel? Azért, mert pontosan megértik, hogy nincs többre lehetőségük. Mert őszinték és korrektek egymással. Pontosan ugyanazért, amiért nem szakítják meg a házasságukat, nem válnak el a házastársuktól. Egy bizonyos kor felett nehezebben „ugrálnak” már az emberek. Nem, most sem megyünk abba bele, hogy nem kéne így lennie, meg miért van ez így, ahogy írásunk elején ígértük nem feszegetjük az erkölcsi kérdéseket. Helyette tényként vesszük, hogy nem, nem ugrálnak az emberek egy bizonyos kor felett. Nem, mert gyerekek vannak, nem mert az anyagilag nem megoldható, vagy igen, de nem hozzuk rossz helyzetbe magunkat, a családunkat, nem, mert nem akarjuk a házastársunkat megbántani, mert nem ő tehet arról, hogy már másként tekintünk rá, nem mert egzisztenciálisan nem megengedhető, nem, mert nem olyan emberek vagyunk, akik borítanak. Helyette inkább, ami nincs, nem volt sosem, avagy elveszett otthon, azt pótoljuk, úgy hogy a lehető legtisztességesebbek igyekszünk maradni.

Vagy mert nem akarunk, merünk egy (új) párkapcsolatba beleállni. Ideális megoldás egyébiránt magányos farkasoknak, agglegényeknek, egyedülálló anyáknak vagy apáknak, olyan hölgyeknek, akik nem akarnak férjhez menni.

Hogyan?

Hát így, hogy tiszta vizet öntenek a pohárba, hogy ez sosem lehet, lesz másként. Vagy elfogadják, vagy nem. Ami nem jelenti azt, hogy időnként, ez ne lenne nehéz. Hogy sose merülne fel egy ellentmondás vagy egy feltételezés. De, ha mégis…. Amin viszont mindkét fél igyekszik túllépni, mégpedig úgy, hogy amelyikük éppen józanabb, az segíti a másikat az érzelmei viharából kikeveredni. Mert az a legjobb mindkettejüknek, amit tehetnek.

Ez volt az elmélet.

Ami a gyakorlatban pont ugyanúgy működik, mint ahogyan minden kapcsolatban teszik a felek, vagy kellene, hogy tegyék. Azaz, szabályokat fektetnek le. Amiket betartanak. És ezeket a szabályokat időnként felfrissítik, átbeszélik, felülbírálják, ha szükséges módosítják mégpedig szemelőtt tartva mindkettejük egyéni érdekeit, szükségleteit, kívánságait.

Kétségkívül megfogalmazzák: Kik ők egymásnak, mit jelentenek egymásnak és mit nem? Mikor, milyen csatornán és hogyan kommunikálnak és nem kommunikálnak egymással? Hol és milyen körülmények között találkoznak, illetve mikor és hol nem találkoznak? Mit csinálnak együtt és mit nem? Milyen programok jöhetnek szóba és mi nem?  Meddig téma a másik magánélete? Meddig folyhatnak bele a másik magánéletébe? És mikortól van stop? Mik a tabutémáik?

Lényeges kérdések, alapvető szabályok, ami nélkül nem működhet a dolog. Tulajdonképpen semmilyen kapcsolat, pláne nem egy szeretői.

A szerető(k)

A  szabályok lefektetése után, jöhet a közös szeretői élet, amiben szeretik egymást, pont úgy, ahogy viszonyuk kifejezésben is benne van: szeret-ők. Amikor csak egymásnak vannak, nem csupán szeretőként, hanem A szeretőként. Ekkor már nincs más dolguk, mint kihasználniuk a lopott időt arra, amit együtt kívánnak tenni. Nem kell feltétlenül és kizárólag a szexre gondolni, bár kétségtelen, hogy ne lenne a két fél között testi szeretőség is. Ami viszont ennél több és fontosabb, egy olyan intellektusuk van egymás felé, amire az egész kapcsolatukat valóban építhetik. Az a barátság, kíváncsiság, szeretet, szenvedély, megértés, elfogadás, izgalom, kaland, megbecsülés és tisztelet, amivel egy olyan véd-, és dacszövetség alakul ki a kettejük között, amit nem találtak meg, vagy meg volt, de elveszett, kihűlt, átalakult, azaz hiányzik a magánéletükből az a bizonyos valami, az a valami plusz. Amit nem kapnak meg otthon, de megkapnak egymástól. És amivel visszafelé, a magánéletüket kiegészíthetik úgy, hogy nem bántanak meg senkit odahaza.

Igen, ez csak úgy működhet, hogy betartják mindazt a szabályrendszert, amit azért hoztak, hogy védjék önmagukat, a magánéletüket és a szeretői kapcsolatukat. Ha mindezt megőrzik, akkor valóban lehet egy olyan különös házasságtörő szövetségük, amiben újra és újra találkozhatnak egymással ugyanott, hogy megadják egymásnak azt a bizonyos valamit, ami otthonról hiányzik, de kettejük között viszont létezik. Amire oly’ nagy szükségük van.

Szerző: Polgár Ágnes

Kép: Pixabay