Mindenkinek más a marha jó! – Háziasszonynak lenni és dolgozni egyszerre?

Eddig még nem köveztek meg egy írásomért sem, lehet ez most következik be. Mert ki merem mondani, van olyan helyzet, amikor elég a félmegoldás. Márpedig az, hogy félig háziasszony vagyok, félig meg dolgozó nő, ez igenis nem egy rossz megoldás. Az más kérdés, hogy ehhez kell egyfajta segítség is. De melyik megoldáshoz nem?

Mikor máskor jusson eszembe a téma, mint amikor a kiszállítás után sürögve-forogva pakolom a helyükre a bevásároltakat? A marhahúst is. Ránézek a tálcás kiszerelésre, felvillanyozódva ismerem fel magamban (újra, ahogy minden más alkalommal is) az egyik legkényelmesebb szolgáltatás a házhozszállítás: – Marha jó, hogy zuhogó esőben, nem kellett gyerekestül hazacigölnöm a dolgokat! Később, amikor állok a konyhapult mögött, akkor is ujjongok magamban: –Marha jó, hogy így, ilyen nyugodtan főzhetek!

Szinte kívülről látom magamat: a csodaszép konyhá(m)ban a szőnyegen állok a pult előtt (a bérelt lakásban, de ez részletkérdés). Nem szeretem a melegítőt, így ruhát viselek, most sincs rajtam papucs, de cipőzokni igen. Kellemesen langyosra fűtöttem be. Mellettem a földön a rattan kosár tele zöldségekkel, akár egy jól komponált IKEA katalógusban, úgy fest a látvány. Pakolás, főzés közben a laptopról filmet nézek, vagyis inkább hallgatok. Keanu Reeves éppen egy kék gyémántot hajkurász, magyar hangja, László Zsolttól betölti a légteret. Egyszerre több mindent főzök elő, hogy a dolgosabb hétköznapokon, legyen majd mihez nyúlnom… nem húzom tovább az olvasót, igen a téma nem más, mint háziasszonynak lenni. Mégpedig nem csupán háziasszonynak.

Őszintén

A rideg is kiráz attól, ha valaki úgy kezdi a mondandóját, ő most őszinte lesz. Felhúzom magamat ezen, mert normál esetben nem is lehetünk mások, mint őszinték. S ha valaki így kezdi a mondatot, akkor máris elveti bennem annak a magját, hogy inkább kételkedjem a szavában, mintsem higgyek neki, mert ha nem közli előre, hogy ő most az igazat mondja, akkor esetleg hazudna?

Persze egyre jobban megértem a megerősítést, hogy most egy valódi véleménnyel találkozhatunk, mert manapság kimondottan bonyolult dolog őszintének lenni. Főleg nyíltan, több ember előtt, pláne idegen társaságban, ahol könnyen kerülhetünk kényelmetlen helyzetbe a különvéleményünk miatt. A nőket érintő, egyik ilyen legszélsőségesebb reakciót kiváltó téma az, hogy egy nő hogyan oldja meg a családi élettel járó mindennapokat, már ha van választási lehetősége, és nem kényszer hatása alatt él? Legyen kizárólag nő, feleség, anya és háziasszony, vagy mindezek mellett dolgozzon és éljen a karrierjének is, esetleg lavírozzon a kettő között, avagy ez utóbbi töltse ki inkább az életét?

Korábban már írtunk arról – saját tapasztalatból – milyen előnyei és hátrányai vannak a home office-nak  ITT és ITT, ám, bevallom én nem tudom, és nem is akarom egyik mellett sem lerakni a voksomat. Mert éppen úgy szerettem azt az életszakaszt is, amikor csak otthon voltam a gyerekkel, ahogy azt is, amikor nyolc órában dolgoztam, míg ő óvodában volt. Mindegyik egy-egy adott élethelyzet volt, amit el kellett fogadnom, és igyekeznem kellett abból kihoznom a legjobbat minden területen. Nőként, egyedülálló anyaként, szakemberként. Viszont, ki merem mondani, ez a félmegoldás, ami most van (nekem) a legszimpatikusabb. Hiszen így nagyjából ugyanannyi időm van dolgozni, mint háziasszonynak lennem, ráadásul nagyjából csak rajtam áll, hogyan lavírozóm a két beosztásom között.

Ok és okozat

Mielőtt még bárki azt hinné, de jó nekem, azért pár dolgot el kell árulnom. Véletlenül sem mentségként, sokkal inkább azért, hogy átlássa az olvasó, miért lehet ilyen helyzet is, hogy valaki félig dolgozik és félig háztartásbeli? Nem mondom, hogy ritka jelenség, az okai is talán hasonlóak lehetnek, mint amilyenek nekem vannak:

Az egész úgy kezdődött, hogy az akkor még kilencéves fiamnak kivették a manduláit. Több szakember közös döntését követően a gyermek egy hónapig nem mehetett iskolába. Azért, hogy elkerülje a vírusokat és bacilusokat, azaz műthető egészségi állapotban maradjon. A beavatkozás után összesen másfél hónapig tartott a gyógyulás és a várakozás szakasza, amikor szintén kerülni kellett minden szövődményre okot adó helyzetet. Azaz otthon kellett lennem vele. Ő nem járhatott iskolába, én nem dolgozhattam klasszikus nyolc órában egy munkahelyen.

Ugyanakkor kiderült az is, hogy a fiam tanulási nehézségekkel küzd. Nálunk a családban teljesen természetes jelenség a diszlexia, diszgráfia és diszkalkulia hármasa, így – anélkül, hogy belemennék a hazai oktatási rendszer kétségbeejtő helyzetébe – nem is kell talán magyaráznom, hogy segíteni kell őt a tanulásban. Vagyis, a gyereket a tanórái után haza kell hoznom, hogy a támogatásommal oldja meg a házi feladatait, velem tanuljon.

Azaz, míg a fiam iskolában van, addig én otthon dolgozom, majd miután a tanórái végén, kora délután érte megyek, úgy háziasszonnyá válok. És fordítva. Van, hogy délelőtt vagyok háziasszony és délután, este, éjszaka dolgozom. Mikor, hogy jön ki a lépés, hogyan kényelmes.

Marha jó félmegoldás

Ebben a félmegoldásban tényleg az a marha jó, még ha olykor, nem várt körülmények miatt, a fejemre is csapnak a hullámok, hogy valamiként mégis valóságában tudom megélni a mindennapokat magam körül, mint egyébként. S így közvetetten magamra is több idő marad. Mert kevesebb kapkodással, több átéléssel, a pillanatokat megélve teljesíthetem a feladataimat. Mert amikor háziasszony vagyok, akkor csak háziasszony vagyok, és amikor dolgozom, akkor csak a szakmámnak élek. Ami persze nem jelenti azt, hogy a gondolataim olykor ne keverednének, de ebben benne van az is, hogy a munkám a magánéletemből is táplálkozik, egy újságíró akaratlanul is mindig újságíró.

De ami még ennél is fontosabb: amikor a fiammal vagyok, akkor inkább lehetek csak anya, mert kevésbé vonja el a figyelmemet más. Ami nem jelenti azt, hogy előtte, mellette ne végeznék házimunkát, vagy ne dolgoznék. Látja, tapasztalja mindkettőt. Viszont úgy, hogy az anyukája sokkal kiegyensúlyozottabb végzi a feladatait, amibe könnyedebben, játékosabban be is vonhatja őt. Lazábban, tét nélkül, pusztán azért, hogy tanítsam, neveljem, játsszak, egyszóval éljek vele.

Ahogy más területen is könnyebben lehetek önmagam: nőként, barátnőként……

Háziasszonyként

Így hát, amikor én főzök, akkor pont olyan vagyok, ahogyan az említett katalógusban, vagy egy filmben ábrázolnák a háziasszonyt: kötényt teszek magam elé, zenét hallgatok, táncolok a konyhában és énekelek, ha úgy tartja kedvem, vagy filmet nézek közben. Fejből, internetről, szakácskönyvekből főzök, és igen folyamatosan bővítem a kézzel írt saját receptes könyvemet, mert erre is jut időm. Élvezem amikor mosást teszek be a gépbe, vagy kiveszem a frissen mosott illatos ruhát, na meg teregetek. Megnyugvással tölt el, hogy nyugodtabban, rohanás nélkül állhatok végig egy hosszú sort a postán, intézhetek el egy hivatalos ügyet, kérhetek időpontot a fogorvoshoz, mammográfiára, nézelődhetek szét az üzletekben, átgondolva vásárolhatok ruhát a gyereknek, szerezhetek be új körzőt a matekórára. Örömmel állok a vasalódeszka mögé, viszem le szelektíve a szemetet, ápolom a virágaimat az erkélyen, válogatom át a ruháinkat, varrok vissza egy leszakadt gombot, állítok össze bevásárlólistát és pucolom ki a klotyót. Mert mindezt nem kapkodva, késő este, nyolc óra munka után, fáradtan és kiégve, az ajtófélfán átesve kell megtennem.

Újságíróként

Miközben a munkámnak is nyugodtabban élhetek. Annak ellenére, hogy nem biztos, az ihlet pont reggel nyolc és délután fél kettő között kopog be az ablakomon, amíg egyedül vagyok, és valójában írni tudnék. De mivel egy magazin fenntartása nem csak az írással jár, ha nem tudok éppen egy betűt sem kinyomni magamból, addig más részfeladatot látok el. Nyugodtan, anélkül, hogy folyton szétcsúsznék a feladatok sokaságától. Azzal a többször visszatérő flow-val, hogy a feles megoldás igenis marha jó! Pontosabban ez sem jobb, sem rosszabb, mint bármelyik másik korábbi élethelyzetem, sőt! Viszont miután, most még gyógyulnom is kell a bőrrákból, éppen nincs is jobb megoldás ennél. Vagyis, megpróbálom kihozni ebből az élethelyzetből is a legjobbat.

S bátran kijelentem, kövezzenek meg érte, de szerintem a leghelyesebb megoldás az, ha mindenki a saját, különvéleménye szerint él, és nem hallgat másokra.

Szerző: Polgár Ágnes

Kép: Starlet Photo